A gyermekvédelem rendszere úgy működik, hogy a gyermeknek keresnek családot és nem a gyermektelen pároknak gyermeket. Az örökbefogadni szándékozó szülők tehát nem válogathatnak a gyermekek között, hanem a szakemberek választják ki őket egy adott gyermekhez, amennyiben az örökbefogadhatóvá válik.
A gyermekkel való első találkozás, ha a gyermek gyermekotthonban él, akkor általában úgy történik, hogy a gyermek nem tud róla. A gyermek a csoportszobában játszik a csoportjával, a gondozónőkkel, a leendő szülők pedig kintről megtekinthetik a gyermeket. Hogy a gyermek ne érezze, hogy őt figyelik a gondozónő valamilyen előre megbeszélt jel alapján “mutatja meg” a gyermeket az örökbefogadni szándékozó szülőknek.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy hiába ez a nagy “óvatosság”, általában az egész csoport és az adott gyermek is megérzi, hogy kihez jöttek, kit néznek meg éppen.
A leendő örökbefogadó szülők amellett, hogy megtekinthetik a gyermeket, a gyermekvédelmi szakemberektől megkapják azokat a fontos információkat is a gyermekről, melyek rendelkezésre állnak, és melyek alapján éppen őket választották ki arra, hogy megnézzék a gyermeket.

 

 

Ez az első “találkozás” nagyon fontos pillanat az örökbefogadó szülők életében. Sok adoptáló arról számol be, hogy még mikor nem is jelezték, hogy ki az a gyermek, akit megtekintenek, már azelőtt tudták, hogy kit jöttek megnézni, és rögtön az első pillanatban érezték, hogy igen, megtalálták a gyermeküket. Nagyon fontosak tehát ezek az első érzések, érzelmek, melyek a szülőkben megjelennek, a későbbi örökbefogadás szempontjából. Azonban, még ha ilyen pozitív érzések is töltik el őket, nem kell, hogy azonnal döntsenek. Természetesen lényeges az is, hogy megbeszéljék egymással, esetleg tágabb családjukkal is. A gyermekotthonban dolgozók, és a gyermekvédelmi szakemberek általában lehetőséget adnak arra, hogy a leendő örökbefogadó szülők meggondolják a döntésüket. Előfordulhat azonban az is, hogy nem ilyen pozitívak az első benyomások. A gyermekvédelmi szakemberek tapasztalatai azt mutatják, hogy ilyenkor is nagyon fontos ezekre az első megérzésekre hallgatni. Ha a leendő szülők úgy érzik, hogy a gyermeket valami miatt nem tudják elfogadni, nem érzik azt, hogy a családjukban tudnák nevelni, akkor lehet, hogy nem is érdemes elkezdeni a barátkozást, hisz az nagy valószínűséggel nem lesz sikeres, és egy ilyen sikertelen, kudarcos barátkozási folyamat, melynek végén a gyermek az otthonban marad, nagy traumát okozhat a gyermek életében.
Az, hogy a leendő örökbefogadók megnéznek egy gyermeket még nem jelent döntést, sem a részükről, sem a gyermekvédelmi szakemberek részéről. Ez csak egy javaslat az örökbefogadási kapcsolat kialakításra egy adott gyermek és egy adott család között. Nem kerülnek “hátrébb” a várakozók sorában, tehát nem éri őket hátrány ha nemet mondanak. Ez a lehetőség mind a gyermek, mind az ő érdekeiket is szolgálja.

 

 

Barátkozás a gyermekkel

 
Ha az örökbefogadó szülőpár az első találkozás és a kapott információk alapján, úgy dönt, hogy el tudja képzelni a gyermeket a családjukban, akkor elkezdődhet a barátkozás folyamata.
Mind a gyermeket, mind az örökbefogadó és a vérszerinti szülőket fel kell készíteni az örökbefogadásra, és az első találkozásra. A tanácsadás, a beszélgetés segít a gyermeknek és az örökbefogadó szülőknek, hogy az első találkozást és az együttélés kezdetét nyugalom és biztonság jellemezze.
Ha kórházban, vagy inkubátorban hagyott gyermekről is van szó természetesen az nagyon ritka, hogy a gyermek már pár napos korában az örökbefogadó családhoz kerüljön. Még ha rögtön el is indul az eljárás, előfordul, hogy néhány hetet, akár hónapot tölt a gyermek a kórházban vagy gyermekotthonban. Ilyenkor az őt gondozó ápolónak vagy gondozónőnek már rengeteg információja lehet a gyermekre vonatkozóan, így nagyon fontos, hogy az örökbefogadó szülőknek legyen alkalmuk találkozni, beszélgetni ezekkel a személyekkel, hiszen amit ők már megtudtak a gyermekről az első hetek folyamán, rengeteget segíthet az örökbefogadó szülőknek abban, hogy a családba kerülés sikeresebb legyen. Fontos, hogy tájékoztassa őket a gyermek napirendjéről, esetleges szokásairól, arról, hogy hogyan lehet megnyugtatni, mitől kezd el sírni, milyen testhelyzetben szeret aludni, mit szeret, mit nem szeret.
Természetes ilyen esetekben is szükség van arra, hogy a gyermek és az örökbefogadó szülők összebarátkozzanak, bár ez a barátkozás ilyen esetben lényegesen rövidebb ideig tart, mint agy idősebb gyermek esetében. Ilyenkor a barátkozások, találkozások általában úgy történnek, hogy a gondozó megtanítja a szülőket a gyermek gondozására. Először a szülők csak jelen vannak a gyermek fürdetésekor, etetésekor, tisztába tevésekor, majd fokozatosan átvehetik ezeket a feladatokat a gondozónőtől, és így fokozatosan ráhangolódhatnak a gyermekre.

 

 

Nagyobb gyermekek esetében természetesen hosszabb barátkozási időre van szükség, de ezt természetesen nagyban befolyásolja a gyermek életkora, személyisége, temperamentuma.
Nagyon lényeges, hogy az első találkozás, és a barátkozás folyamatának kezdeti szakasza olyan közegben, környezetben, olyan emberek által körülvéve történjen, melyek a gyermeknek biztonságot nyújtanak. Ez tehát gyermekotthonban élő gyermeknél a gyermekotthon egy, a gyermek által jól ismert helységében, nevelőszülőnél élő gyermek esetében a nevelőcsaládnál kell, hogy történjen. Ha otthonban él a gyermek fontos, hogy ott legyen vele az a gondozónő, akihez a legközelebb áll (saját gondozónő), ha nevelőcsaládban él akkor a nevelőszülők, a nevelőanya. A gyermek számára ekkor az örökbefogadni szándékozó szülők még teljesen idegen emberek, így előfordulhat, hogy a gyermek eleinte félelmet, visszahúzódást mutat. Ilyenkor a biztonságérzéséhez nagyon fontos a szeretett személy, akihez odamehet. Ez a személy a szülőknek is sokat segíthet, hiszen értelmezheti számukra a gyermek esetleges reakcióit, viselkedését, beszélgethet közben a leendő szülőkkel a gyermekről.
Ahogy egyre több a találkozás a gyermek kezdi már ismerősként kezelni a leendő örökbefogadó szülőket, sőt esetleg már várja is a látogatásukat, már jól érzi magát a körükben és előfordulhat, hogy a találkozók alkalmával már sokkal többet játszik, sokkal több testi és verbális kontaktust alakit ki a szülőkkel, mint a gondozónővel, nevelőszülővel.

 

 

Ha kialakul a bizalom, a szeretet érzése a gyermekben, már kezdi biztonságban érezni magát leendő örökbefogadó szüleivel, már kimerészkedhetnek együtt a gyermek számára biztonságot jelentő falak közül. Először csak egy rövid sétára a gyermekotthon kertjében vagy környékén, majd esetleg lehetőség adódhat arra is, hogy a szülők elvigyék egy rövidebb időre otthonukba a gyermeket. A gyermek számára is nagy biztonságot nyújt, ha látja, hogy hova fog jönni, megismerheti leendő otthonát. Ha ezek a “kirándulások” sikeresek, a gyermek már szinte vágyódni fog örökbefogadó szüleihez. Természetesen a búcsú, a gyermekotthontól, a gondozónőktől, a társaitól, esetleg a nevelőcsaládtól való végleges elszakadás így is nagyon nehéz lesz számára, de izgatottan várja majd az új “életét” is, mely örökbefogadó szüleinél várja őt.
Sok örökbefogadó szülő gondolkodik úgy – és ezt sokszor gyermekvédelmi szakemberek is javasolják – , hogy ha a gyermek már beilleszkedett a családjába, biztonsággal elfogadja új családját, vissza lehet látogatni vele múltja színhelyére, a gyermekotthonba vagy a nevelőszülőkhöz. Valószínűleg teljesen egyénfüggő, hogy ennek pozitív, vagy negatív hatásai lesznek a gyermekre, a szülőkre, ezért nagyon lényeges, hogy az esetleges látogatást ne erőltessük, mindig a gyermek igényeit, a család kapacitását felmérve döntsünk róla.